Archive:A migrációra és a migráns népességre vonatkozó statisztika

2020 májusában kivonatolt adatok.

A cikk frissítésének tervezett ideje: 2021. július.

This Statistics Explained article has been archived on 2 April 2021.

Highlights

2018-ban 2,4 millió bevándorló érkezett az EU-27 területére olyan országokból, amelyek nem tartoznak az EU 27 tagállama közé.

2019. január 1-jén az Unió 27 tagállamában élő 446,8 millió személyből 21,8 millió (4,9%) volt nem uniós állampolgár.

Az EU-27 tagállamai 2018-ban 672 ezer személynek adtak állampolgárságot.

Bevándorlók száma, 2018

Ez a cikk a nemzetközi migrációra, a belföldi és külföldi (az adott országban állampolgársággal nem rendelkező) népességre, valamint az állampolgárság megszerzésére vonatkozó európai uniós (EU) statisztikákat mutatja be. A migrációt a migráns származási országának (kényszerítő tényezők) vagy célországának (vonzó tényezők) számos összefüggő gazdasági, környezeti, politikai és társadalmi tényezője befolyásolja. Az Európai Unió által nyújtott viszonylagos gazdasági jólét és politikai stabilitás mindig is jelentős vonzerőt képviselt a bevándorlók számára.

A célországok a nemzetközi migrációt bizonyos esetekben a munkaerőpiaci hiány orvoslására használhatják fel. A migráció önmagában azonban szinte biztosan képtelen visszafordítani a népesség elöregedésének az Európai Unió számos részén tapasztalható aktuális tendenciáját.

Full article

Migrációs áramlások: 2018-ban 2,4 millió személy vándorolt be az EU-27 területére az Unión kívüli országokból

2018-ban összesen 3,9 millió bevándorló érkezett az EU-27 tagállamaiba; ugyanebben az évben a jelentések szerint 2,6 millió kivándorló hagyta el az Európai Unió 27 tagállamát. Ezek az összesített számadatok ugyanakkor nem az EU-ba befelé és onnan kifelé irányuló migrációt tükrözik, mivel tartalmazzák az uniós tagállamok közötti migrációs folyamatokra vonatkozó adatokat is. 2018-ban a becslések szerint mintegy 2,4 millió bevándorló érkezett harmadik országokból az EU-27 országaiba, és megközelítőleg 1,1 millió ember vándorolt ki az EU-27 területéről a 27 tagú Unión kívülre – lásd az 1. ábrát. Emellett 1,4 millió olyan személy költözött másik tagállamba, aki korábban is az EU-27 tagállamainak egyikében lakott.

1. ábra: Az EU-27 területén kívülről érkező bevándorlók és az EU-27 területén kívülre tartó kivándorlók, EU-27, 2013–2018
(millió fő)
Forrás: Eurostat (migr_imm12prv) és (migr_emi5nxt)

Németország: élen a bevándorlásban és a kivándorlásban

2018-ban Németország számolt be a legnagyobb számú bevándorlóról (893,9 ezer), de sokan érkeztek Spanyolországba (643,7 ezer), Franciaországba (386,9 ezer), és Olaszországba (332,3 ezer) is. A legtöbb kivándorló 2018-ban ugyancsak Németországot (540,4 ezer) hagyta el, őt követi sorrendben Spanyolország (309,5 ezer), Franciaország (341,4 ezer), Románia (231,7 ezer) és Lengyelország (189,8 ezer). Az EU-27 tagállamai közül 22 esetében a mérleg a bevándorlás felé billent 2018-ban, azonban Bulgária, Horvátország, Lettország, Litvánia és Románia arról számolt be, hogy a kivándorlók száma meghaladta a bevándorlókét.

1. táblázat: Bevándorlás állampolgárság szerint, 2018
Forrás: Eurostat (migr_imm1ctz)

A rezidens népesség számához viszonyítva 2018-ban a legtöbb bevándorló Máltára érkezett (ezer lakosonként 55 bevándorló), a második helyen pedig Luxemburg állt (ezer lakosonként 41 bevándorló) – lásd a 2. ábrát. Ugyanebben az évben a legnagyobb arányú kivándorlást Luxemburg (ezer lakosonként 23 kivándorló), Málta (19/1000 lakos), Ciprus (18/1000 lakos) és Románia (12/1000 lakos) regisztrálta.

2. ábra: Bevándorlók száma, 2018
(1000 lakosra)
Forrás: Eurostat (migr_imm1ctz) és (migr_pop1ctz)

A belföldi bevándorlók aránya Romániában a legmagasabb, Luxemburgban a legalacsonyabb

2018-ban a belföldi bevándorlóknak, azaz az EU-27 adott tagállamában állampolgársággal rendelkező bevándorlóknak a bevándorlók teljes számához viszonyított aránya Romániában volt a legmagasabb (az összes bevándorló 82%-a); Romániát sorrendben Szlovákia (60%), Litvánia (57%), Lengyelország (55%) és Bulgária (55%) követte. A belföldi bevándorlók aránya csak ezekben az uniós tagállamokban haladta meg az összes bevándorló felét (lásd a 3. ábrát). Ezzel szemben Luxemburgban a belföldi bevándorlók 2018-ban az összes bevándorlónak legfeljebb 5%-át tették ki.

3. ábra: Bevándorlók állampolgárság szerinti megoszlása, 2018
(az összes bevándorló %-ában)
Forrás: Eurostat (migr_imm2ctz)

A külföldi hátterű bevándorlók összetételét gyakran vizsgálják az állampolgárságuk szerint. Mivel azonban az ember élete során megváltozhat az állampolgársága, érdemes az információkat a születési ország szerint is elemezni. Azon bevándorlóknak a bevándorlók teljes számához viszonyított aránya, akik az adott ország területén születtek, Bulgáriában és Litvániában volt a legmagasabb (mindkét ország esetében az összes bevándorló 54%-a), majd Románia (43%) és Észtország (40%) következett. Luxemburgban ellenben viszonylag alacsony volt ez az arány; az összes bevándorló kevesebb mint 5%-a tartozott ebbe a csoportba 2018-ban.

2. táblázat: Bevándorlás születési ország szerint, 2018
Forrás: Eurostat (migr_imm3ctb)

Korábbi lakóhely: 2018-ban 2,4 millió bevándorló érkezett az EU-27 országaiba

A korábbi lakóhely szerinti elemzés azt mutatja, hogy 2018-ban Luxemburgban, Szlovákiában és Ausztriában volt legmagasabb az EU-27 más tagállamaiból érkező bevándorlók aránya (sorrendben az összes bevándorló 93%-a, 65%-a és 62%-a); ezzel szemben Spanyolország, valamint Szlovénia és Olaszország ebben a tekintetben viszonylag alacsony arányról számolt be (19%, illetve az utóbbi kettő esetében 20%) – lásd a 3. táblázatot.

3. táblázat: Bevándorlás előző tartózkodási ország szerint, 2018
Forrás: Eurostat (migr_imm5prv)

A bevándorlók nemek szerinti eloszlása tekintetében 2018-ban a 27 tagállamot számláló Európai Unióba valamivel több férfi érkezett, mint nő (54%, illetve 46%). A férfi bevándorlók aránya Horvátországban volt a legmagasabb (75%), a nőké pedig Portugáliában (53%).

4. ábra: Bevándorlók nemek szerinti megoszlása, 2018
(az összes bevándorló %-ában)
Forrás: Eurostat (migr_imm2ctz)

A bevándorlók fele 29 évesnél fiatalabb volt

2018-ban az EU-27 tagállamaiba bevándorlók átlagosan jóval fiatalabbak voltak a célországban lakó népességnél. 2019. január 1-jén az EU-27 teljes népességének medián életkora 43,7 év volt, míg a 2018-ban az EU-27-be érkező bevándorlók medián életkora 29,2 év volt.

5. ábra: Bevándorlók állampolgárság szerinti korösszetétele, EU, 2018
(%)
Forrás: Eurostat (migr_imm2ctz)

Migráns népesség: 2019. január 1-jén 21,8 millió olyan személy élt az EU-27 területén, aki nem az EU-27 tagállamainak állampolgára.

Az uniós tagállamok területén élő, harmadik ország állampolgárságával rendelkező külföldiek száma 2019. január 1-jén 21,8 millió volt, ami az EU-27 népességének 4,9%-át jelenti. Ugyanebben az időpontban az EU-27 polgárai közül 13,3 millió személy élt olyan tagállamban, amelynek állampolgárságával nem rendelkezett.

Az Európai Unió tagállamai közül abszolút értékben a legtöbb külföldi Németországban (10,1 millió), Olaszországban (5,3 millió), Franciaországban (4,9 millió) és Spanyolországban (4,8 millió) élt 2019. január 1-jén. Az ebben a négy tagállamban élő külföldiek együttesen az összes uniós tagállamban élő külföldiek teljes számának 71%-át adták, teljes lakosságuk pedig az EU-27 népességének 58%-át tette ki.

4. táblázat: Külföldi népesség állampolgárság szerint, 2019. január 1.
Forrás: Eurostat (migr_pop1ctz)

A külföldiek az EU-27 legtöbb tagállamában zömében nem a 27 uniós tagállam egyikének állampolgárai

2019. január 1-jén az EU-27 tagállamai közül Belgiumról, Írországról, Luxemburgról, Ausztriáról és Szlovákiáról volt elmondható, hogy az ott élő külföldiek többsége valamelyik másik tagállam állampolgára volt. Ez azt jelenti, hogy az EU-27 legtöbb tagállamában az ott élő külföldiek nagy része valamely harmadik ország állampolgára volt (lásd az 5. táblázatot). Lettország és Észtország esetében a harmadik országbeli állampolgárok nagyarányú jelenléte elsősorban az elismert nemállampolgárok nagy számának tudható be: ezek jellemzően a korábbi Szovjetunió állampolgárai, akik huzamosan az adott tagállamban tartózkodnak, de nem kaptak ott állampolgárságot.

6. ábra: Külföldiek aránya a rezidens népesség körében, 2019. január 1.
(%)
Forrás: Eurostat (migr_pop1ctz)

Luxemburgban a legmagasabb, Romániában a legalacsonyabb a külföldiek aránya

Viszonylagos értékben kifejezve az EU-27 tagállamai közül a külföldiek aránya Luxemburgban volt a legmagasabb, ahol a külföldi népesség elérte a teljes népesség 47%-át. Cipruson, Máltán, Ausztriában, Észtországban, Lettországban, Írországban, Belgiumban, Németországban és Spanyolországban szintén nagy arányban éltek külföldiek (a rezidens népesség legalább 10%-a). Ezzel szemben a külföldiek aránya nem érte el az 1%-ot Lengyelországban (0,8%) és Romániában (0,6%). A nem az adott ország területén született lakosoknak a teljes népességhez viszonyított aránya Luxemburgban volt a legmagasabb (a rezidens népesség 47%-a), majd Ciprus (21%) és Málta (20%) következett. Ezzel szemben Lengyelország arról számolt be, hogy 2019. január 1-jén a lakosság csekély hányadát, 2%-át tették ki a külföldön született személyek. Lengyelországot Bulgária (2,5%), Románia (3,2%) és Szlovákia (3,6%) követte.

5. táblázat: Külföldön született népesség születési ország szerint, 2019. január 1.
Forrás: Eurostat (migr_pop3ctb)

A 6. táblázat összefoglalja a külföldi állampolgárok és a külföldön született népesség öt fő kategóriájára vonatkozó adatokat az EU-27 tagállamai, az Egyesült Királyság, illetve az EFTA-országok tekintetében (amennyiben rendelkezésre állnak adatok).

6. táblázat: A külföldi és/vagy külföldön született népesség főbb származási és születési országai, 2019. január 1.
(abszolút értékben és a teljes külföldi és/vagy külföldön született népesség százalékában)
Forrás: Eurostat (migr_pop1ctz) és (migr_pop3ctb)

2019-ben az EU-27 tagállamainak állampolgárai közül román, lengyel, olasz és portugál állampolgárok éltek legnagyobb számban más tagállamokban (lásd a 7. ábrát).

7. ábra: Más uniós tagállamban szokásos lakóhellyel rendelkező EU-27 polgárok száma, 2019. január 1.
(millió fő)
Forrás: Eurostat (migr_pop1ctz)

A külföldiek fiatalabbak

A lakosság korösszetételének elemzése alapján megállapítható, hogy az EU-27 egészében a külföldi népesség fiatalabb volt, mint a belföldi népesség. A külföldiek kor szerinti eloszlása azt mutatja, hogy körükben a belföldiekhez viszonyítva több a viszonylag fiatal munkaképes korú felnőtt. 2019. január 1-jén az EU-27 tagállamok hazai állampolgárságú lakóinak medián életkora 45 év, míg az EU-27 területén élő külföldieké 36 év volt.

8. ábra: A belföldi és a külföldi népesség korösszetétele, EU-27, 2019. január 1.
(%)
Forrás: Eurostat (migr_pop2ctz)

Az állampolgárság megszerzése: Az EU-27 tagállamai 2018-ban 672 ezer személynek adtak állampolgárságot

2018-ban 4%-kal csökkent a megszerzett állampolgárságok száma

2018-ban összesen 672,3 ezren szereztek állampolgárságot az EU-27 tagállamaiban, amely 2017-hez viszonyítva 4%-os csökkenést jelent. Az állampolgárságot szerzett személyek száma 2018-ban Németországban volt a legnagyobb, 116,8 ezer fő (az EU-27 egészére vonatkozó számadat 17%-a). Németországot a megszerzett állampolgárságok számát tekintve Olaszország (112,5 ezer fő), Franciaország (110,0 ezer fő), Spanyolország (90,8 ezer fő) és Svédország (63,8 ezer fő) követte.

9. ábra: Az EU-27 valamely tagállamában állampolgárságot szerzett személyek száma, EU-27, 2009–2018
(ezer fő) Forrás: Eurostat (migr_acq)

Abszolút értékben 2017-hez képest a legnagyobb csökkenés Olaszországban volt megfigyelhető, mivel 34100 fővel kevesebben kaptak olasz állampolgárságot; Olaszország után Görögország (–6400 fő), Svédország (–5100 fő), Dánia (–4400 fő) és Franciaország (–4300 fő) következett. Ezzel szemben a legnagyobb mértékű növekedésről – szintén abszolút értékben – Spanyolország számolt be (24 300 fővel többen kaptak spanyol állampolgárságot, mint 2017-ben); Spanyolországot Portugália (+3300 fő) és Luxemburg követte (+2000 fő).

7. táblázat: Az állampolgárságot szerzett személyek száma előző állampolgárságcsoport szerint 2018
Forrás: Eurostat (migr_acq)

2018-ban összesen 566,1 ezer harmadik országbeli, az EU-27 területén huzamosan tartózkodó állampolgár szerzett állampolgárságot valamelyik EU-27 tagállamban, ami 2017-hez viszonyítva 5%-os csökkenést jelent. A harmadik országok állampolgárai az EU-27 tagállamaiban 2018-ban állampolgárságot szerzett személyek 84%-át adták. Ezen új EU-27 polgárok főként Afrikából (az összes állampolgárságot szerző személy 28%-a), az EU-27-en kívüli európai országokból (25%), Ázsiából (16%), valamint Észak- vagy Dél-Amerikából (14%) származtak. 89,6 ezer volt azoknak az EU-27 polgároknak a száma, akik az EU-27 egy másik tagállamában állampolgárságot szereztek; ők így az összes új állampolgár 13%-át tették ki. Az EU-27 tagállamainak állampolgárai közül abszolút értékben a legnagyobb számban románok kaptak olasz (6,5 ezer fő) vagy német (4,3 ezer fő) állampolgárságot; az új állampolgárságot szerzett lengyeleknek megközelítőleg a fele (6,2 ezer fő) német állampolgár lett, és az új állampolgársághoz jutott olaszok 50%-a (4 ezer fő) is német állampolgárságot szerzett.

Luxemburgban és Magyarországon az állampolgárságot kapott személyek többsége másik EU-27 tagállam állampolgára volt. Luxemburgban e tekintetben elsősorban a portugálok, továbbá a franciák, az olaszok és a belgák aránya volt a legmagasabb, míg a Magyarországon az EU-27 polgárai közül állampolgárságot szerzett személyek szinte kizárólag román állampolgárok voltak.

A korábbi évekhez hasonlóan az EU-27 tagállamaiban állampolgárságot szerző külföldiek körében a legnagyobb csoportot 2018-ban is a marokkóiak (67,2 ezer fő, az állampolgárságot kapott külföldiek 10%-a), valamint az albánok (47,4 ezer fő, 7,1%) alkották. Őket a törökök (28,4 ezer fő, 4,2%) és a brazilok (23,1 ezer fő, 3,4%) követték. 2017-hez képest 2%-kal csökkent az EU-27 tagállamaiban állampolgárságot szerzett marokkóiak száma. A marokkóiak legnagyobb részben Spanyolországban (38%), Olaszországban (23%) és Franciaországban (23%) szereztek állampolgárságot, míg az albánok főleg Görögországban (51%) vagy Olaszországban (46%) lettek állampolgárok. A törökök nagyobb része (59%) német állampolgárságot kapott, míg a braziloknak körülbelül fele (46%) olasz állampolgár lett.

A honosítási arány Svédországban és Romániában a legmagasabb

Ebben a vonatkozásban gyakran használt mutató a „honosítási arány”, vagyis az egyes országokban állampolgárságot kapott külföldiek és a külföldi rezidensek aránya az azonos év elején. Az EU-27 országai közül a legmagasabb honosítási aránnyal rendelkező tagállam 2018-ban Svédország volt (ahol 100 külföldi rezidensből 7,2 szerzett állampolgárságot); majd Románia (5,6/100) és Portugália (5,1/100) következett.

10. ábra: Honosítási arány (megszerzett állampolgárságok száma száz külföldi lakosra vetítve), 2018
Forrás: Eurostat (migr_acq) és (migr_pop1ctz)

A táblázatok és ábrák forrásadatai

A migrációra és a migráns népességre vonatkozó statisztika: táblázatok és számadatok (angol nyelven)

Adatforrások

A kivándorlást különösen nehéz számszerűsíteni. Az országot elhagyó személyeket nehezebb számontartani, mint az érkezőket, mert a migránsok számára gyakran sokkal fontosabb a bevándorlás ügyében az érkezés országának hatóságaival felvenni a kapcsolatot, mint annak az országnak a hatóságaival, ahonnan kivándoroltak. Az EU-27 tagállamainak 2018. évi bevándorlási és kivándorlási adatait összehasonlító elemzés (tükörstatisztika) igazolta, hogy ez a probléma számos tagállamot érint. Emiatt ez a cikk a bevándorlási adatokra összpontosít.

Az Eurostat számos, a nemzetközi migrációs folyamatokat, a külföldi népességállományt és az állampolgárság megszerzését érintő témakörben készít statisztikákat. Az adatokat az EU-27 tagállamainak nemzeti statisztikai hatóságai éves szinten gyűjtik, és továbbítják az Eurostatnak.

Jogforrások

2008 óta a migrációra és a nemzetközi védelemre vonatkozó adatok gyűjtése a 862/2007/EU rendelet alapján folyik, míg az adatok elemzését és a referenciaév január 1-jével az EU-tagállamok, az EFTA-tagországok és a tagjelölt országok szerinti csoportosítását a 351/2010/EU végrehajtási rendelet szabályozza, amely meghatározza a nemzetközi migrációs folyamatokra, a külföldi népességállományra, az állampolgárság megszerzésére, a tartózkodási engedélyre, a menekültügyre, valamint az illegális belépéssel és tartózkodással szembeni intézkedésekre vonatkozó alapvető statisztikákat. Az uniós tagállamok továbbra is a nemzeti elérhetőség és gyakorlat szerint használhatnak bármilyen megfelelő adatforrást, a rendelet értelmében összeállított statisztikáknak azonban közös meghatározásokon és fogalmakon kell alapulniuk. Az uniós tagállamok többsége a közigazgatási adatforrásokra, például a népesség-nyilvántartásokra, a külföldiek nyilvántartására, a tartózkodási és munkavállalási engedélyek nyilvántartásaira, valamint az egészségbiztosítási és adóügyi nyilvántartásokra alapozza statisztikáit. Egyes országok tükörstatisztikákkal, mintavételes felméréssel vagy becslésen alapuló módszerekkel készítenek migrációs statisztikákat. A rendelet végrehajtásával várhatóan fokozódik a migrációra vonatkozó statisztikák elérhetősége és összehasonlíthatósága.

A 862/2007/EK rendelet 2. cikke (1) bekezdésének a), b) és c) pontja értelmében figyelembe kell venni minden olyan bevándorlót, aki a szokásos tartózkodási helyét egy tagállam területére teszi át, és ott legalább 12 hónapig tartózkodik vagy ilyen időtartamú tartózkodást tervez, illetve hasonlóképpen minden olyan kivándorlót, aki több mint 12 hónapja él külföldön. Az Eurostat által gyűjtött adatok ezért a legalább 12 hónap időtartamú migrációra vonatkoznak, azaz migránsként azokat az embereket veszik figyelembe, akik legalább egyéves időtartamra vagy huzamos ott-tartózkodást tervezve vándoroltak egy másik országba. Az állampolgárság megszerzésére vonatkozó adatokat az Eurostat a 862/2007/EK rendelet 3. cikke (1) bekezdésének d) pontja alapján gyűjti, amely szerint „a tagállamok eljuttatják a Bizottságnak (Eurostat) [...] a tagállam területén szokásos tartózkodási hellyel rendelkező és a referenciaév során a tagállamban állampolgárságot szerzett személyek[re vonatkozó statisztikákat] [...] az érintett személyek korábbi állampolgársága és a korábban hontalan személyek szerinti bontásban.”

Fogalommeghatározások:

Az EU-27 területén az állampolgárság megszerzésére vonatkozó 2012., 2011. és 2010. évi aggregátumokban Románia esetében a 2009. évi adatok szerepelnek.

Németország esetében az állampolgárság megszerzésére vonatkozó, 2018. évi adatokat átmenetileg az ötös szám legközelebbi többszörösére kerekítik.

Az állampolgárság megszerzésére vonatkozó 2017. és 2018. évi adatok egyéni, korábbi állampolgárság szerinti bontása Románia esetében nem áll rendelkezésre.

Az előző tartózkodási ország szerint lebontott, 2013–2018-as bevándorlási adatok EU-27 szintjén alkotott aggregátumában az Egyesült Királyság szerepel az EU-t alkotó államok között, mivel Ciprus esetében nem állnak rendelkezésre EU-27 adatok.

A népesség állampolgárság szerinti megoszlásának 2019. január 1-jei helyzetképét bemutató adatok EU-27 szintjén alkotott aggregátumában az Egyesült Királyság szerepel az EU-t alkotó államok között, mivel Ciprus és Málta esetében nem állnak rendelkezésre EU-27 adatok.

Életkor:

A migrációs folyamatokra vonatkozó kormeghatározás tekintetében felhívjuk a figyelmet, hogy a 2018. évi adatok az EU-27 valamennyi tagállama esetében (Írország, Görögország, Ausztria, Málta, Románia és Szlovénia kivételével) a válaszadók ténylegesen vagy a referenciaév végén betöltött életkorára vonatkoznak. Az említett, kivételt képező országokban és az Egyesült Királyságban az adatok a válaszadó ténylegesen vagy a legutolsó születésnapján betöltött életkorára vonatkoznak. Az állampolgárság megszerzésére vonatkozó kormeghatározás tekintetében felhívjuk a figyelmet, hogy a 2018. évi adatok a válaszadók ténylegesen vagy a referenciaév végén betöltött életkorára vonatkoznak valamennyi uniós tagállam esetében, Németország, Görögország, Írország, Ausztria, Litvánia, Málta, Románia és Szlovénia kivételével. Ezekben az országokban és az Egyesült Királyságban az adatok a válaszadó ténylegesen vagy a legutolsó születésnapján betöltött életkorára vonatkoznak.

Az uniós tagállamok és az EFTA-országok megoszlása aszerint, hogy az egyesített demográfiai adatgyűjtés keretében a 2018-as referenciaév vonatkozásában az Eurostatnak jelentett népességstatisztikáik magukban foglalják-e a menedékkérőket és a menekülteket

Népesség 2019. január 1-jén	Tartalmazza	Nem tartalmazza
Legalább 12 hónapja szokásos lakóhellyel rendelkező menedékkérők	Belgium, Németország, Észtország, Írország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Ciprus, Luxemburg, Hollandia, Ausztria, Portugália, Egyesült Királyság, Norvégia, Svájc	Bulgária, Csehország, Dánia, Horvátország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Lengyelország, Románia, Szlovénia, Szlovákia, Finnország, Svédország, Izland, Liechtenstein
Legalább 12 hónapja szokásos lakóhellyel rendelkező menekültek	Belgium, Bulgária, Csehország, Dánia, Németország, Észtország, Írország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Horvátország, Olaszország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Hollandia, Ausztria, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovénia, Szlovákia, Finnország, Svédország, Egyesült Királyság, Izland, Liechtenstein, Norvégia, Svájc

Megjegyzés: Norvégia esetében az adatok nem tartalmazzák a tartózkodási engedéllyel nem rendelkező menedékkérőket és menekülteket.

Az uniós tagállamok és az EFTA-országok megoszlása aszerint, hogy az egyesített demográfiai adatgyűjtés keretében a 2018-as referenciaév vonatkozásában az Eurostatnak jelentett migrációs statisztikáik magukban foglalják-e a menedékkérőket és a menekülteket

Migráció 2018-ban	Tartalmazza	Nem tartalmazza
Legalább 12 hónapja szokásos lakóhellyel rendelkező menedékkérők	Belgium, Németország, Észtország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Ciprus, Luxemburg, Hollandia, Ausztria, Portugália, Egyesült Királyság, Svájc, Norvégia	Bulgária, Csehország, Dánia, Írország, Horvátország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Lengyelország, Románia, Szlovénia, Szlovákia, Finnország, Svédország, Izland, Liechtenstein
Legalább 12 hónapja szokásos lakóhellyel rendelkező menekültek	Belgium, Bulgária, Csehország, Dánia, Németország, Észtország, Írország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Horvátország, Olaszország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Hollandia, Ausztria, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovénia, Szlovákia, Finnország, Svédország, Egyesült Királyság, Izland, Liechtenstein, Norvégia, Svájc

Megjegyzés: Norvégia esetében az adatok nem tartalmazzák a tartózkodási engedéllyel nem rendelkező menedékkérőket és menekülteket; Írország esetében az adatok nem tartalmazzák a nem magánháztartásban élő menekülteket.

Menekült:nemcsak az a személy, akit valamely tagállam menekültként ismer el (az 1967. január 31-i New York-i Jegyzőkönyvvel módosított, a menekültek helyzetére vonatkozó 1951. július 28-i Genfi Egyezmény 1. cikke alapján a 2011/95/EK irányelv 2. cikkének e) pontjában meghatározottak szerint), hanem (a 2011/95/EK irányelv 2. cikkének g) pontja szerinti) kiegészítő védelmi jogállást élvező személy, továbbá az a személy is, aki a nemzetközi védelemre vonatkozó nemzeti jogszabályok alapján humanitárius okból tartózkodási engedélyt kapott.

Menedékkérő:az első menedékkérelem országspecifikus, és nem vonatkozik rá időhatár. Így a menedékkérő egymást követően több országban is benyújthat első menedékkérelmet. Amennyiben később ugyanabban az országban nyújt be újra menedékkérelmet, már nem minősül első menedékkérőnek.

Honosítási arány:a honosítási arány fogalmát körültekintően kell használni, mert a számláló nemcsak az adott országban huzamosan tartózkodó, jogosult külföldieket, hanem az állampolgárság megszerzésének összes formáját tartalmazza; hasonlóképpen a nevező nemcsak a honosításra jogosult külföldieket, hanem az összes külföldit magában foglalja.

Háttér

Az uniós tagállamok állampolgárai szabadon utazhatnak és mozoghatnak az Unió határain belül. A harmadik országok állampolgáraira irányuló uniós migrációs politikák egyre inkább arra összpontosítanak, hogy meghatározott típusú bevándorlókat vonzzanak be a bizonyos szakismeretek terén mutatkozó hiány enyhítésére. A kiválasztás történhet nyelvtudás, munkatapasztalat, iskolai végzettség és kor alapján. A kiválasztást a munkáltatók is végezhetik, így a bevándorlók már megérkezésükkor rendelkezhetnek állással.

A bevándorlási politika a munkaerő-toborzás támogatása mellett két további területre koncentrál: az engedély nélküli migrációnak és a munkavállalási engedéllyel nem rendelkező bevándorlók illegális foglalkoztatásának megelőzésére, valamint a bevándorlók társadalmi integrációjának elősegítésére. Az Európai Unió jelentős erőforrásokat mozgósított az embercsempészettel és az emberkereskedelemmel foglalkozó hálózatok felszámolására.

Az Európai Bizottságon belül a Migrációügyi és Uniós Belügyi Főigazgatóság felel az uniós migrációs politikáért. Az Európai Bizottság a gazdasági migráció kezelésének uniós megközelítéséről szóló zöld könyvvel (COM(2004) 811 végleges) 2005-ben vitát kezdeményezett a gazdasági migránsok befogadására vonatkozó közös szabályok szükségességéről, amelynek eredményeképpen a Bizottság 2005 végén elfogadta a legális migrációról szóló politikai tervet (COM(2005) 669 végleges). Az Európai Bizottság 2006 júliusában elfogadta a harmadik országok állampolgárainak illegális bevándorlása elleni küzdelem politikai prioritásairól szóló közleményt (COM(2006) 402 végleges), amelynek célja, hogy az illegális bevándorlás folyamatának valamennyi szakaszában egyensúlyt teremtsen a biztonság és az egyének alapvető jogai között. Az Európai Bizottság 2007 szeptemberében közzétette a migrációról és beilleszkedésről szóló harmadik éves jelentését (COM(2007) 512 végleges). Az Európai Bizottság 2008 októberében kiadott közleménye hangsúlyozta, hogy a migrációval kapcsolatos általános megközelítés megerősítése: az összehangolás, a koherencia és a szinergiahatások fokozása (COM(2008) 611 végleges) igen fontos szempontot jelent a kül- és fejlesztési politikában. Az uniós állam- és kormányfők által 2009 decemberében elfogadott stockholmi program a 2010 és 2014 közötti időszakra vonatkozóan meghatározza az európai bel- és igazságügyi politikák folyamatos fejlesztésének keretét és alapelveit. E programnak központi elemét képezik a migrációval kapcsolatos kérdések. Az Európai Bizottság a tervezett változtatások megvalósítása érdekében 2010-ben elfogadta a stockholmi program végrehajtásáról szóló cselekvési tervet, amelynek célja „a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésén alapuló térség megvalósítása a polgárok szolgálatában” (COM(2010) 171 végleges).

2013 májusában az Európai Bizottság közzétette a „Jelentés az uniós polgárságról 2013” című közleményét (COM(2013) 269 final), amely kiemeli, hogy az uniós polgárság új jogokat és lehetőségeket biztosít. Az uniós polgársághoz az EU-n belüli szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog kapcsolódik a legszorosabban. A modern technológiának és az egyszerűbb utazásnak köszönhetően a szabad mozgás lehetővé teszi az európaiak számára, hogy a nemzeti határokon túlra is kiterjesszék látókörüket: hosszabb-rövidebb időszakokra elhagyják országukat, másik uniós tagállamban dolgozzanak, tanuljanak vagy szakképzésben vegyenek részt, üzleti és turistautakat tegyenek, és más tagállamokban vásároljanak. A szabad mozgás magában hordozza a lehetőséget arra, hogy megerősítse az Unión belüli társadalmi és kulturális kapcsolatokat, és szorosabb köteléket alakítson ki az európaiak között. Emellett a belső akadályok fokozatos felszámolása kölcsönös gazdasági előnyöket teremthet a vállalkozások és a fogyasztók számára is, és ez alól az otthon maradók sem kivételek.

Az Európai Bizottság által 2015. május 13-án közzétett európai migrációs stratégia (COM(2015) 240 final) felvázolja, hogy milyen azonnali intézkedésekre van szükség a mediterrán térségben uralkodó válsághelyzet kezelése érdekében, és hogy milyen lépéseket kell tenni a következő években ahhoz, hogy Európa minden szempontból eredményesebben kezelhesse a migráció problémáját.

Az Európai Migrációs Hálózat 2017 áprilisában közzétette a migrációról és a menekültügyről szóló éves jelentését (2016). A jelentés áttekintést nyújt az Unió egészében és az euróövezeti tagállamokban végbemenő főbb jogi és szakpolitikai fejleményekről. Az átfogó dokumentum a Migrációügyi és Uniós Belügyi Főigazgatóság és az uniós ügynökségek által folytatott migrációs és menekültügyi politika összes szempontjára kiterjed.

Az Unió 2017. november 15-én aktualizálta az európai migrációs stratégiát, melynek középpontjába a menekültválságot, a közös vízumpolitikát és a schengeni rendszert helyezte. A módosított stratégia foglalkozott az áttelepítéssel és a menedékkérők EU-n belüli áthelyezésével, a Görögországnak és Olaszországnak nyújtott pénzügyi támogatással és a menekültek számára kialakított infrastruktúrával. Céljai között szerepelt annak elősegítése, hogy a menekültek jogszerű és biztonságos úton érjék el Európát, annak biztosítása, hogy a tagállamok méltányosan osztozzanak a menekültek EU-n belüli áthelyezésével kapcsolatos felelősségben, valamint a migránsok helyi és regionális szintű integrációja.

2018. december 4-én a Bizottság eredményjelentést tett közzé az európai migrációs stratégia végrehajtásáról, amelyben megvizsgálta a stratégia végrehajtása során elért haladást és a megvalósítás nehézségeit. Rávilágítva arra, hogy az emberek elvándorlásának oka gyakran az éghajlatváltozásban, a demográfiai és a gazdasági tényezőkben keresendő, a jelentés megerősítette, hogy az Európára nehezedő migrációs nyomásnak strukturális okai vannak, így annál inkább szükség van a probléma hatékony és egységes kezelésére. 2019. október 16-án a Bizottság jelentést tett közzé [1] az európai migrációs stratégia végrehajtásáról, amely a különösen a mediterrán útvonalakon szükséges kulcsfontosságú lépésekre, valamint a migrációval, a határokkal és a menekültüggyel kapcsolatos uniós eszköztár megerősítését célzó tevékenységekre összpontosított.

A bevándorlással összefüggésben elfogadott legfontosabb jogszabályok a következők:

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 20. cikke az uniós polgárságról;
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 21. cikke a szabad mozgásról és tartózkodásról;
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 79. cikke a határellenőrzésről, a harmadik országok állampolgárainak menedékjogáról és bevándorlásáról;
2003/09/EK irányelv a menedékkérők befogadásának feltételeiről;
2003/86/EK irányelv a családegyesítési jogról;
2003/109/EK irányelv a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról;
2003/110/EK irányelv a légi úton történő kiutasítás céljából történő átszállítás eseteiben biztosított segítségnyújtásról;
2004/38/EK irányelv az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról;
2004/81/EK irányelv az emberkereskedelem áldozatairól;
2004/82/EK irányelv a légi szállítóknak az utasok adatainak közlésével kapcsolatos kötelezettségeiről;
2004/83/EK irányelv a menekültként való elismerés feltételeiről;
2004/114/EK irányelv a diákok beutazásának feltételeiről;
2005/71/EK irányelv a tudományos kutatók fogadásának megkönnyítéséről;
2008/115/EK irányelv a harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárainak visszaküldéséről;
2009/50/EK irányelv a magas szinten képzett migránsok belépésének és tartózkodásának feltételeiről;
2009/52/EK irányelv a munkáltatókkal szembeni szankciókról;
2011/95/EK irányelv a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült- vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról;
2011/98/EU irányelv a harmadik országbeli állampolgárok valamely tagállam területén való tartózkodására és munkavállalására vonatkozó összevont engedélyre irányuló összevont kérelmezési eljárásról, valamint a harmadik országból származó, valamely tagállam területén jogszerűen tartózkodó munkavállalók közös jogairól;
2013/32/EU irányelv a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról;
2013/33/EU irányelv a nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó szabályok megállapításáról;
2014/36/EU irányelv az idénymunkásokról;
2014/54/EU irányelv a munkavállalók szabad mozgásáról;
2014/66/EU irányelv a vállalaton belüli áthelyezésről;
2014/67/EU irányelv a kiküldött munkavállalókról;
(EU) 2016/801 irányelv a diákokról és a kutatókról.

Jogalkotási dokumentumok – Európai migrációs stratégia

Sajtóanyagok – Európai migrációs stratégia