Archive:Regionális szintű népességi statisztika

2016. márciusban adatok. A legfrissebb adatokat lásd itt: Az Eurostat további információi, fő táblázatok és adatbázis.

This Statistics Explained article has been archived - for recent articles on Population statistics at regional level see Here.

A térképek interaktívan böngészhetők az Eurostat statisztikai atlaszának használatával (lásd a felhasználói kézikönyvet (angolul)).

1. térkép: Születéskor várható élettartam a NUTS 2 régiók szerinti bontásban, 2014 (¹)
(év)
Forrás: Eurostat (demo_r_mlifexp) és (demo_mlexpec)

1. ábra: Nemek közötti eltérés a születéskor várható élettartam tekintetében a NUTS 2 régiók szerinti bontásban, 2014 (¹)
(a férfiak és nők várható élettartama közötti különbség években kifejezve)
Forrás: Eurostat (demo_r_mlifexp) és (demo_mlexpec)

2. ábra: A teljes népesség eloszlása tág korcsoportok szerint, bizonyos NUTS 3 régiókban, 2015. január 1. (¹)
(%)
Forrás: Eurostat (demo_r_pjangrp3) és (demo_pjangroup)

2. térkép: A munkaképes korú népesség hányada a teljes népességből (20–64 év között), NUTS 3 régiók szerinti bontásban, 2015. január 1. (¹)
(%)
Forrás: Eurostat (demo_r_pjangrp3) és (demo_pjangroup)

3. térkép: A teljes népesség változásának nyers aránya, NUTS 3 régiók szerinti bontásban, 2014 (¹)
(1 000 lakosonként)
Forrás: Eurostat (demo_r_gind3) és (demo_gind)

4. térkép: Nettó migráció nyers aránya (statisztikai kiigazítással együtt), NUTS 3 régiók szerinti bontásban, 2014 (¹)
(1 000 lakosonként)
Forrás: Eurostat (demo_r_gind3) és (demo_gind)

3. ábra: Nyers születési arányszám, NUTS 2 régiók szerinti bontásban, 2014 (¹)
(élveszületések száma 1 000 lakosonként)
Forrás: Eurostat (demo_r_gind3) és (demo_gind)

4. ábra: Összesített termékenységi arányszám, NUTS 2 régiók szerinti bontásban, 2014 (¹)
(élveszületések átlagos száma egy nőre vetítve)
Forrás: Eurostat (demo_r_frate2)

5. térkép: Összesített termékenységi arányszám, NUTS 3 régiók szerinti bontásban, 2014 (¹)
(élveszületések átlagos száma egy nőre vetítve)
Forrás: Eurostat (demo_r_frate3) és (demo_find)

5. ábra: Nyers halálozási arányszám, NUTS 2 régiók szerinti bontásban, 2014 (¹)
(halálozások száma 1 000 lakosonként)
Forrás: Eurostat (demo_r_gind3) és (demo_gind)

Ez a szócikk azon statisztikai szócikkek gyűjteményébe tartozik, amelyek az Eurostat regionális évkönyve alapján készültek. A cikk az Európai Unióban (EU) mutatkozó regionális demográfiai trendeket mutatja be.

A regionális demográfiára vonatkozó statisztikák azon kevés területek közé tartoznak, amelyekhez az Eurostat részletes, NUTS 3 szintű adatokat gyűjt és tesz közzé az egyes uniós tagállamokra vonatkozóan. E szócikk összeállításakor az alapvető demográfiai eseményekre (élveszületésekre és halálozásokra) vonatkozó legfrissebb adatok és különféle demográfiai mutatók általában véve a 2014 végéig terjedő időszakot fedik le, a népesség méretére és szerkezetére vonatkozó adatok pedig 2015. január 1-jével bezárólag állnak rendelkezésre.

A teljes népesség elemzése az urbanizáció mértéke szerint elérhető az Eurostat regionális évkönyvének bevezetőjében. A 2050-ig terjedő népességi előrejelzések regionális elemzése külön cikkben érhető el.

Főbb statisztikai eredmények

Várható élettartam

Az elmúlt 50 évben átlagosan megközelítőleg 10 évvel nőtt a születéskor várható élettartam az EU-ban, jobbára a javuló társadalmi-gazdasági és környezeti körülményeknek, valamint a fejlettebb orvosi ellátásnak és gondozásnak köszönhetően. Az 1. térkép azt szemlélteti, hogy az NUTS 2 régiókban mekkora volt a születéskor várható élettartam 2014-ben.

Egy 2014-ben született európai várhatóan átlagosan 80,9 évig fog élni

Az 1. térkép alapján az EU-28 területén a születéskor várható átlagos élettartam 80,9 év volt 2014-ben. 45 olyan 2. szintű régió volt, ahol a születéskor várható élettartam 83,0 vagy ennél több év volt; ezek a területek csupán hét uniós tagállam, valamint Svájc területén oszlottak meg: 16 olasz régió, 11 spanyol régió, nyolc francia régió, két brit régió, egy-egy régió Ausztriából, Görögországból és Finnországból, továbbá öt svájci régió. A legmagasabb várható élettartamot 2014-ben (a 2. szintű régiók közül) a Comunidad de Madrid spanyol fővárosi régióban regisztrálták, ahol 84,9 év volt ez az érték.

A tartomány másik felén 58 2. szintű régió szerepelt átlagosan 78,0 évnél alacsonyabb várható élettartammal (ezt az 1. térképen a legvilágosabb narancs árnyalat jelöli), és e régiók túlnyomó többsége keleti uniós tagállamok — Bulgária, a Cseh Köztársaság, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Románia és Szlovákia —, valamint Törökország területén találhatók. Mindössze a három (ezen az elemzési szinten egyenként egy régióból álló) balti tagállam, a portugál Região Autónoma da Madeira és Região Autónoma dos Açores tartoztak még az EU-28 azon régiói közé, ahol a várható élettartam nem érte el a 78,0 évet, hasonlóan (az ezen az elemzési szinten egyenként egy régióból álló) Montenegró, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság és Szerbia (nemzeti adat) értékeihez. A születéskor várható élettartam 2014-ben (a 2. szintű régiók közül) Severozapaden bolgár régióban volt a legalacsonyabb, 73,0 év; ez a régió volt az EU-28 legszegényebbike (az egy lakosra jutó bruttó hazai termék (GDP) vásárlóerő-egységét (PPS) alapul véve). A Severozapaden és Comunidad de Madrid régióban várható élettartam közötti különbség így 11,9 év volt.

Fontos megjegyezni, hogy az 1. térkép a teljes népességre vonatkozóan mutatja be ezt a számadatot, ugyanakkor a férfiak és a nők várható élettartama között továbbra is jelentős különbségek vannak; mindazonáltal bizonyítást nyert, hogy ez a nemek közötti eltérés a legtöbb uniós tagállamban fokozatosan csökken. A nemek közötti szakadék az EU-28-ban 5,5 év volt; a 2014-ben született nők várható élettartama 83,6 év, míg a férfiaké 78,1 év. Az 1. ábra a nemek közötti szakadékot mutatja be a 2. szintű régiókban. A nemek közötti legmagasabb és legalacsonyabb eltérés közötti tartomány minden országban viszonylag szűk volt, amit legtöbbször egyetlen kiugró adatpont okozott, például a viszonylag alacsony szakadék a finnországi Ålandon, a szlovákiai Bratislavský krajban és a csehországi Prágában.

Népességszerkezet és a népesség elöregedése

2015 elején az EU-28 egészében mintegy 508,5 millió lakos élt. Az EU-28 egészét tekintve a fiatalabbak (0–19 évesek) a teljes népesség 20,9%-át tették ki 2015. január 1-jén, míg a munkaképes korúak (20–64 évesek) a teljes népesség közel háromötödét (60,2%-át) adták (további információkat erről a korcsoportról a munkaerőpiacról szóló cikkben találhat), így az idősek (a 65. életévüket betöltöttek) aránya mintegy 18,9% volt a népességben. Megjegyzendő, hogy ezeket az EU-28 népességszerkezetének elemzéséhez használt korcsoportokat a foglalkoztatási arányra vonatkozó Európa 2020 célkitűzés esetében alkalmazott korcsoporthoz (20–64 évesek) igazították (összevetve az Eurostat regionális évkönyv előző kiadásaival).

Közelebbről vizsgálva a munkaképes korú népesség tág korcsoportját, a népesség 12,2%-a 20–34 év közötti (ezt a korcsoportot használtuk néhány mutató esetében ebben a cikkben: oktatás és képzés), a népesség 28,6%-a 35–54, 12,8%-a pedig 55–64 éves korú volt.

A demográfiai szerkezet az egyes uniós tagállamokon belül gyakran egyenetlenül alakul, ami akár a regionális versenyképességet és kohéziót is befolyásolhatja. Az ezt jelző választóvonalak esetenként meglehetősen élesek, és megfigyelhetők például Németországban (ahol gyakran jelentős a keleti és a nyugati országrész régiói közötti különbség), Franciaországban (északkelet és délnyugat), Olaszországban (észak és dél), valamint Törökországban (kelet és nyugat). E különbségek különféle tényezőknek tudhatók be, többek között az éghajlati, tájképi, történelmi, politikai, társadalmi és gazdasági változásoknak.

A tengerentúli területek és a városi régiók népessége jellemzően fiatalabb…

A 2. ábra a következőket mutatja be: azt a 10, NUTS 3. szintű uniós régiót, ahol a legmagasabb a fiatalabbak (20 év alattiak) aránya, azt a 10 NUTS 3. szintű uniós régiót, ahol a legmagasabb a munkaképes korúak (20–64 év) aránya, bontottan mutatva a 20–34 éves korúak (beleértve az oktatásban résztvevőket), a 35–54 éves korúak (beleértve a háztartásokban dolgozókat), az 55–64 éves korúak (beleértve azokat, akik esetlegesen már nyugdíjba mentek) arányát, valamint azt a 10, NUTS 3. szintű uniós régiót, ahol az idős emberek aránya (65 év és afelett) a legmagasabb volt 2015. január 1-jével bezárólag.

A fiatalabbak legnagyobb arányát regisztráló NUTS 3. szintű uniós régiók jórészt azokban a tagállamokban voltak, amelyek a legmagasabb születési és termékenységi arányszámokat jelentették (lásd az 5. térképet a termékenységi arányszámról), ennek köszönhetően pedig megnőtt a fiatalabbak relatív súlya a teljes népességben. Ez főként több ír és francia régióban, például Francia Guyana és Réunion tengerentúli régióban, valamint a Párizst körülvevő elővárosi régiókban figyelhető meg. A nagyrészt városi területek népességének korösszetételében azért lehet nagyobb a fiatalok és a munkaképes korúak aránya, mert e területeken több a munkalehetőség, ami a belföldi (az adott ország különböző régióiból érkező) és a külföldi (más tagállamokból és harmadik országokból érkező) migránsokat egyaránt vonzza.

… mindazonáltal a munkaképes korú lakosság relatív súlya kifejezetten nagy némely fővárosi régióban ...

Az Európai Unió top 10 NUTS 3. szintű régiója, amelyben a munkaképes korúak aránya a legmagasabb, a fővárosi régiók közül kerültek ki, amelyek közül hat Belső-Londonban (Egyesült Királyság), egy Dániában (Byen København), egy pedig Romániában (Bukarest) található. A fennmaradó két top 10-es régió a spanyol szigeteken fekszik — Eivissa, Formentera (a Baleár-szigeteken) és Fuerteventura (a Kanári-szigeteken) —, ahol viszonylag alacsony a 20–34 éves korúak aránya (összevetve a listán szereplő fővárosi területekkel), aminek oka feltehetően az, hogy a spanyol fiatalok a szárazföldi területeken végzik tanulmányaikat, viszont itt magasabb az aránya a 35–54 és a 55–64 év közötti korcsoportoknak.

A munkaképes korú népesség eloszlásának átfogó elemzését a 3. szintű régiók esetében a 2. térkép mutatja be. Az 1 482 bemutatott régió közül 306 olyan (nemzeti adatok Albánia és Szerbia részéről), ahol a munkaképes korú népesség aránya elérte vagy meghaladta a 62%-ot, és ezek közül is 61 olyan, ahol ez az érték elérte vagy meghaladta a 65%-ot. E régiók közül számos fővárosi vagy egyéb nagyvárosi régió, főként Németország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és az Egyesült Királyság esetében, de ide tartozik Bulgária fővárosa, Szófia (stolitsa), valamint a norvégiai Oslo is. Egyéb, viszonylag magas aránnyal rendelkező régiók — az ország nyolc statisztikai régiójából három — Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság területén találhatóak.

… míg az idősek relatív súlya a legtöbb uniós régióban nőtt

A legtöbb uniós régióban egyre növekszik az idősek viszonylagos aránya a népességben, aminek oka a várható élettartam jelentős és folyamatos növekedése, valamint a II. világháborút követő demográfiai robbanás idején született generáció nyugdíjba vonulása. Az időskorúak gyakran olyan vidéki, viszonylag távol eső és ritkán lakott területeken élnek a legnagyobb arányban, ahol a munkaképes korú személyek alacsony aránya legalább részben összefüggésbe hozható a munka- és tanulási lehetőségek hiányával, amely arra sarkallja a fiatalabb generációk tagjait, hogy munkakeresés vagy továbbtanulás céljából elköltözzenek.

Az idősek a teljes népesség különösen nagy hányadát tették ki Görögország, Spanyolország, Franciaország és Portugália vidéki és távol eső régióiban, valamint Németország keleti részének számos régiójában. A Görögország középső, kontinentális részén fekvő Evrytania régióban az időskorúak a teljes népesség több mint egyharmadát (33,7%-át) tették ki 2015. január 1-jén, így az Európai Unió egészét tekintve itt éltek a legnagyobb arányban. A északnyugat-spanyolországi Ourense volt az egyetlen további NUTS 3. szintű uniós régió, ahol az idősek teljes népességen belüli aránya meghaladta a 30%-ot, és az EU azon 10 régiója közé tartozó három spanyol régió egyike, ahol az idősek népességhez viszonyított aránya a legmagasabb (28,5% vagy afelett) volt.

Népességváltozás

Az EU-28 tagállamaiban a népesség 1960. január 1. és 2015. január 1. között minden évben nőtt, így összesen 101,7 millió fővel bővült ebben az időszakban, ami éves szintre vetítve átlagosan 0,4%-os növekedésnek felel meg. Az EU népességnövekedése a múltban a migrációs tendenciák helyett nagyrészt a természetes népességváltozást (a születések és a halálozások teljes száma közötti különbséget) tükrözte. Alaposabban megvizsgálva megállapítható, hogy az EU-28 tagállamainak összességére vonatkozó természetes népességnövekedés 1964-ben tetőzött, amikor a születések száma 3,6 millióval haladta meg a halálozások számát. A születési arány ettől kezdve folyamatosan csökkent, a várható élettartam pedig fokozatosan nőtt, ami a népességnövekedés természetes ütemének lassulásához vezetett. Az EU-28 tagállamainak természetes népességnövekedése 2003-ban közel kiegyenlített volt, mivel a születések száma kevesebb mint 100 000 fővel haladta meg a halálozások számát. Ezt követően a születési arány és a természetes népességnövekedés némileg ismét növekedett több uniós tagállamban, jóllehet e tendencia általában véve megfordult a gazdasági és pénzügyi válság kitörésével: 2008 és 2013 között a természetes népességváltozás 578 ezer fős növekedésről 82 ezer fős növekedésre apadt, habár a növekedés 2014-ben újra 191 ezer fősre duzzadt.

A kelet-londoni Tower Hamlets és Ilfov — a román fővárost körülölelő terület — regisztrálta a legnagyobb népességnövekedést 2014-ben.

A 3. térkép a teljes népesség változásának nyers arányát szemlélteti 2014-re vonatkozóan: e változások a természetes népességváltozás és a nettó migráció együttes hatására következtek be 2014. január 1. és 2015. január 1. között. Az EU-28 népessége ezen időszak során 1,3 millió fővel, azaz 1 000 lakosra vetítve 2,5 fővel nőtt. Azon 1 341 NUTS 3 régió között, amelynek adatait a 3. térkép szemlélteti (nincs elérhető adat a francia Mayotte esetében), nagyobb arányban szerepelnek azok az uniós régiók, ahol nőtt a lakosság száma (806 régió), mint azok, ahol csökkent a népesség (530 régió); a népességszám öt régióban változatlan maradt.

A legsötétebb kék árnyalattal szerepel az a 238 NUTS 3. szintű régió, ahol a népesség 1 000 lakosra vetítve legalább átlagosan 8,0 fővel nőtt 2014-ben; e régiók között 32 olyan régió volt, ahol a népesség 1 000 lakosra vetítve legalább 15 fővel nőtt. A legmagasabb értéket a londoni Tower Hamletsben regisztrálták (33,0 fő 1 000 lakosonként), amelyet a Románia fővárosát, Bukarestet körülvevő Ilfov régió követ (30,6 fő 1 000 lakosonként). E legmagasabb nyers népességnövekedési aránnyal rendelkező 32 régióból összesen 13 található az Egyesült Királyságban, közülük négy Külső-Londonban, hat pedig Belső-Londonban; kilenc régió Németországban fekszik, amelyek közül egyik sem a fővárosban, Berlinben található, habár a listán szerepelt a vele szomszédos, Brandenburg tartománybeli Potsdam, Kreisfreie Stadt. További öt régió Dánia, Írország, Luxemburg, Ausztria és Svédország fővárosi régióiban helyezkedett el. A fennmaradó régiók közé tartozott egy további ausztriai (Innsbruck), Francia Guyana, Franciaország tengerentúli régiója, két spanyol szigeti régió (Fuerteventura és Eivissa, Formentera), valamint Ilfov.

A csökkenő népességgel rendelkező régiók közül számos tagállam keleti és déli volt.

A NUTS 3. szintű régiók közül 17 olyan volt, amelyben 2014 folyamán a népesség több mint 15,0 fővel csökkent 1 000 lakosra vetítve. Ezek a régiók főként Bulgáriában (hét régió), Horvátországban (három régió) és Portugáliában (két régió) helyezkedtek el, illetve egy-egy régió Németországban, Görögországban, Lettországban, Litvániában és Romániában. A NUTS 3. szintű régiók körében a legnagyobb népességfogyást (1 000 lakosra vetítve 24,9 fő) a Görögországban található Kentrikos Tomeas Athinon régióban regisztrálták, míg a bolgár Vidin régió volt az egyetlen másik, ahol 1 000 lakosra vetítve legalább 20,0 fővel csökkent a népesség.

Általánosabban vizsgálva: az a 268 NUTS 3. szintű uniós régió, ahol a lakosság 1 000 lakosra vetítve több mint 4,0 fővel csökkent 2014 folyamán (a 3. térképen a legsötétebb narancs árnyalat jelöli), főként az alábbi néhány területre koncentrálódott: a balti tagállamokra, a Délkelet-Európában, Horvátországtól Magyarországon, Románián és Bulgárián át Görögországig kirajzolódó ív területére; az Ibériai-félsziget több régiójára, valamint számos kelet-németországi régióra. Több egyéb ország rendelkezett néhány olyan régióval, ahol az 1 000 lakosra vetített népességcsökkenés meghaladta a 4,0 főt; többek közt Olaszország-szerte ilyen volt 22 régió.

Az EFTA- és a tagjelölt országok régiói körében a török régiók között voltak a legnagyobb eltérések a népességnövekedés terén

2014 folyamán a népességnövekedés általában véve gyakoribb volt az EFTA és a tagjelölt országok 3. szintű régióiban (Albánia és Szerbia nemzeti adatai alapján), amint az a 3. térképen is látható; a lakosságszám 115 régióban nőtt, és mindössze 25-ben csökkent. AZ EFTA-országok körében a népesség minden régióban növekedett. Relatív értelemben a leggyorsabb népességnövekedést Oslóban (Norvégia fővárosában) és (a nyugat-svájci) Freiburg régióban regisztrálták.

A tagjelölt országokban jóval árnyaltabb volt a kép, mivel Albániában és Szerbiában (nemzeti adatok alapján), Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nyolc régiójából négyben, valamint 19, többnyire közép- és északkelet-törökországi török régióban csökkent a népesség. Az e törökországi régiókban bekövetkezett népességfogyással ugyanakkor szembeállíthatók az ország más részein mért rendkívül magas népességnövekedési arányok. Valójában a népességváltozás szempontjából Törökországban figyelhetők meg a legnagyobb különbségek a 3. szintű régiók között: a népességnövekedés nyers aránya 1 000 lakosonként -39,3 főtől (Çankiriben, a török fővároshoz, Ankarához közel) 1 000 lakosonként 63,8 főig (Bayburtban, északkeleten) terjedt. A török régiók népességalakulásában megfigyelhető számottevő különbségek gyakran belső migrációs tendenciáknak tudhatók be, mivel az országban általában a keleti régiókból a nyugati régiókba irányuló migrációs mozgás tapasztalható.

1985 óta folyamatosan nettó bevándorlás tapasztalható az EU-28 tagállamaiban

A teljes népességváltozás két elem kölcsönhatásának eredménye: az egyik a természetes népességváltozás, a másik pedig a statisztikai kiigazítással meghatározott nettó migráció (a továbbiakban egyszerűen: nettó migráció). Ezek az elemek együtt fokozhatják a népességnövekedést vagy a népességfogyást, de bizonyos mértékben akár ki is olthatják egymás hatását, ha ellentétes irányban változnak.

Történelmi léptékben: a migrációs tendenciák viszonylag kiegyenlítettek voltak az 1960-as években, 1970-ben pedig a nettó kivándorlás 707 028 fő volt, vagyis ennyien költöztek az EU-28 tagállamaiból a világ más pontjaira; az 1961-től 2014-ig terjedő időszakban ez volt a legmagasabb nettó emigrációs szám. A következő alkalommal 1982 és 1984 között (recessziós időszakban) mértek nettó kivándorlást az EU-28 tagállamaiban; ezután tartósan több bevándorló érkezett, mint amennyien kivándoroltak. 1988-tól kezdve a pozitív nettó migráció értéke meghaladta az évenkénti félmillió főt, kivéve a 1991-es és az 1997-es évet; az 1988-tól 2014-ig terjedő időszak 27 évéből 10-ben a nettó migráció több mint egymillió fő volt. Az EU-28 tagállamokban a nettó migráció 2003-ban elérte az 1,8 millió főt, ezután pedig a nettó migráció miatti népességnövekedés mértéke lelassult a 2011-ben regisztrált, alacsony 712 000 főre. A nettó migráció 2013-ban ugrásszerűen 1,7 millióra emelkedett, és 2014 során is az egymilliós érték felett maradt.

A nettó immigráció különösen magas volt számos németországi régióban.

A 4. térkép a nettó migráció nyers arányszámát szemlélteti 2014-re vonatkozóan, amelynek EU-28-as átlagértéke 1 000 lakosra vetítve 2,2 fő volt. A 3. és 4. térkép hasonlóságot mutat, ami rávilágít arra, hogy milyen szoros összefüggés áll fenn a migráció alakulása és a teljes népességváltozás között, amely fejlemény fokozottabban érvényesül amiatt, hogy a természetes népességváltozás aránya közel kiegyenlített volt az EU számos régiójában.

A nettó bevándorlás 2014 során (ugyanazon tagállam másik régióiból, más uniós régiókból vagy nem uniós országokból) főként Németország számos területére összpontosult. A 19 olyan régióból, amelyben a nettó migráció 1 000 lakosra vetítve legalább 15,0 fő, 12 Németországban volt. Kiterjesztve ezt arra a 217 régióra, ahol a nettó migráció legalább 8,0 fő volt 1 000 lakosra vetítve (a 4. térképen a legsötétebb kék színnel jelölve), azt tapasztaljuk, hogy a német régiók száma 147-re emelkedett; míg az Egyesült Királyság (26 régió), Franciaország (11 régió), Ausztria (10 régió) és Svédország (9 régió) ugyancsak gyakori úti cél volt a bevándorlók számára.

A legmagasabb nettó migrációt a romániai Ilfovban mérték, ahol a nettó migráció nyers aránya elérte a 29,8 főt 1 000 lakosonként. A következő négy legmagasabb nettó migrációs arányt németországi régiókban — Landshut, Kreisfreie Stadtban; Suhl, Kreisfreie Stadtban; Lipcse, Kreisfreie Stadtban; Gießen, Landkreisban — mérték, ahol ez az arány 1 000 lakosra vetítve 21,8 és 23,9 fő közé esett. A londoni Tower Hamlets volt az egyetlen másik olyan NUTS 3 régió, amelyben a nettó migráció nyers aránya 1 000 lakosra vetítve 20,0 fő felett volt, míg Luxemburg (19,9) és Frankfurt am Main, Kreisfreie Stadt (19,2) épphogy e szint alatt maradt.

2014 során a görög fővárost alkotó mind a négy régióban nettó emigrációt tapasztaltak.

Az EU-28 területén 430 olyan NUTS 3. szintű régió volt, ahol a nettó migráció 2014-ben negatív volt (vagyis többen hagyták el az adott régiót, mint ahányan odaköltöztek), és e régiók közül 117-ben a nyers arányszám 1 000 lakosra vetítve -4,0 fő volt. Ezek a régiók elszórtan voltak Szlovéniában, Horvátországban, Magyarországon, Romániában, Bulgáriában, Görögországban és Cipruson (amelyet a jelen elemzési szinten egyetlen régióként veszünk figyelembe) Kelet- és Dél-Európában, valamint az észak-európai balti tagállamokban, az Ibériai-félsziget számos régiójában, az Île de France és a szomszédos Champagne-Ardenne régióban Franciaországban, Írország nagy részén, továbbá néhány egyéb régióban. E régiók közül nyolc fővárosi régió, amelyekbe beletartozik a görög fővárost, Athént alkotó négy régió, valamint egy-egy a belső-londoni régiók közül, Párizsból, Bukarestből, illetve Ciprusról. A legmagasabb negatív nyers nettó migrációs arányszámot az ír Border régióban, illetve az egyik görög fővárosi régióban, Kentrikos Tomeas Athinonban mérték, ahol a nettó migráció 1 000 lakosra vetített arányszáma -21,1 főre esett vissza.

KÖZÉPPONTBAN A RÉGIÓK

Border, Írország

Az Európai Unió NUTS 3. szintű régiói közül a legalacsonyabb nyers nettó migrációs arányszámmal az írországi Border régió rendelkezett 2014-ben, ahol a nettó migrációs arányszám (a bevándorlási és a kivándorlási arányszám közötti különbség) 1 000 lakosra vetítve -21,1 fő volt.

©: Scollonp

2014-ben az EFTA-tagállamok és a tagjelölt országok tekintetében akadtak ellentétes trendek a nettó migráció alakulásával kapcsolatban (Albánia és Szerbia esetében csak nemzeti szintű adatok állnak rendelkezésre). Sehol sem jellemzőbb ez, mint Törökországban, ahol 22 3. szintű régióban regisztráltak két számjegyű negatív nettó migrációs arányszámot; a legalacsonyabb 1 000 lakosra vetített arányszám -43,3 fő volt, amelyet Çankiriben (Ankarától északkeletre) jegyeztek. A fentiekkel ellentétben 11 olyan török 3. szintű régió akadt, amelyekben két számjegyű pozitív arányszámot regisztráltak; ezek közül a legkiemelkedőbb az 1 000 lakosra vetített 54,1 fő Bayburtben (Északkelet-Törökország). Ezzel ellentétben minden EFTA 3. szintű régióban pozitív volt a nettó migráció, a nyugat-svájci Freiburg régióban pedig ez az érték elérte az 1 000 lakosra vetített 14,6 fős csúcsot.

Születési és termékenységi arányszámok

Az Európai Unióban a nők egyre kevesebb gyermeket vállalnak, ami hozzájárul a természetes népességnövekedés lassulásához, sőt, akár negatív természetes népességváltozáshoz is vezethet (több halálozás, mint születés): lásd a cikket a népesség-előrejelzésekről, amely áttekintést ad arról, hogyan vetíti elő a demográfia alakulása az uniós régiók népességét.

Ez a rész a regionális nyers születési arányszámokról (a születések számának az átlagos népességszámhoz viszonyított, 1 000 lakosra vetített arányáról) és termékenységi arányszámokról (az egy nőre jutó átlagos születésszámról) nyújt tájékoztatást. Az EU-28 nyers születési arányszáma 2014-ben 1 000 lakosra vetítve 10,1 születés volt. A nyers születési arányszám az uniós tagállamok közül Írországban érte el csúcsértékét, 1 000 lakosra vetítve 14,6 születést, de viszonylag magas volt Franciaországban (12,4 születés), az Egyesült Királyságban (12,0 születés) és Svédországban (11,9 születés) is. A skála másik végén a nyers születési arányszám 1 000 lakosra vetítve 10,0 vagy annál kevesebb születés volt Kelet-Európa nagy részén (Bulgária, Horvátország, Magyarország, Lengyelország és Románia), Dél-Európában (Görögország, Spanyolország, Olaszország, Málta és Portugália), valamint Németországban és Ausztriában.

Az EU legmagasabb nyers születési arányszámait Belgium, Írország, Franciaország és az Egyesült Királyság fővárosi régióiban regisztrálták

A 3. ábra a NUTS 2. szintű régiókban regisztrált, 2014. évi nyers születési arányszámokat szemlélteti. A több régióból álló uniós tagállamok és nem uniós országok mindegyikében látható, hogy a fővárosi régiókban a nemzeti átlagnál magasabbak voltak a nyers születési arányszámok. Számos tagállam jelentett meglehetősen homogén regionális nyers születési arányszámokat; például a Cseh Köztársaság, Lengyelország és Magyarország. Másoknál inkább heterogén az eredmény; ennek gyakran az az oka, hogy egy vagy több régiójuk kimagaslóan magas arányszámokkal rendelkezik: Belgiumban a fővárosi Région de Bruxelles-Capitale/Brussels Hoofdstedelijk Gewest volt az egyetlen régió, ahol a nyers születési arányszám a nemzeti átlag felett volt, míg a Ciudad Autónoma de Melilla és Ciudad Autónoma de Ceuta spanyol külső régiókban, valamint a Franciaországhoz tartozó Francia Guyana és Réunion régiókban a jelentett arányszámok jelentősen magasabbak voltak, mint az e tagállamok bármely más régiójában mértek. Valójában az EU régióinak körében a három legmagasabb nyers születési arányszámot Guyanában, Ciudad Autónoma de Melillában és Réunionban regisztrálták, amelyeket az alábbi három fővárosi régió követett: Kelet-Belső-London, Région de Bruxelles-Capitale/Brussels Hoofdstedelijk Gewest és Île de France, ahol az arányszámok mindegyike 15,0 vagy magasabb születést mutatott 1 000 lakosra vetítve, csakúgy, mint Nyugat- és Északnyugat-Külső-London is.

Az öt legalacsonyabb (2014-ben 1 000 lakosra vetítve 7,0 születés alatti) nyers születési arányszámot a déli tagállamokban regisztrálták: kettőt-kettőt Olaszországban, illetve Portugáliában, egyet pedig Spanyolországban. A legalacsonyabb arányszám az északnyugat-spanyolországi Principado de Asturias régióból származik (6,3 születés 1 000 lakosra vetítve).

Az EFTA országainak 2. szintű régióinak összességét tekintve a nyers születési arányszám 2014-ben 10,0 és 15,0 között alakult 1 000 lakosra vetítve. Csupán Hedmark og Oppland (Délkelet-Norvégia) és három svájci régió — Espace Mittelland, Ostschweiz és Ticino — a kivétel ez alól; ebben a négy régióban a nyers születési arányszám nem érte el a 10,0 születést 1 000 lakosra vetítve.

A fentiekkel ellentétben a nyers születési arányszám 10,0 és 15,0 születés között alakult 1 000 lakosra vetítve a tagjelölt országokban (Albánia és Szerbia esetében nemzeti szintű adatok alapján), 14 törökországi 2. szintű régió kivételével, amelyekben a nyers születési arányszám magasabb volt. A legmagasabb arányszám 30,8 születés volt 1 000 lakosra vetítve, amelyet a dél-török Şanliurfa, Diyarbakir régióban regisztráltak.

A termékenységi arányszámok csökkentek a 21. század első évtizedében

A század elején az EU-28 egészében a teljes termékenységi arányszám csökkenésnek indult. 2001-ben és 2002-ben az egy nőre jutó élveszületések száma 1,46 volt, majd 2010-re ez a szám 1,62-re emelkedett, mielőtt 2013-ra ismét 1,54-re csökkent, majd 2014-ben 1,58-ra emelkedett volna. A világ fejlett részein az egy nőre jutó 2,10 élveszületés az a teljes termékenységi arányszám, amely megfelel a természetes reprodukciós aránynak, vagyis annak a szintnek, amelyen a népesség mérete ki- és bevándorlás nélkül hosszú távon stabil maradna.

2014-ben a legmagasabb termékenységi arányszámot az uniós tagállamok közül Franciaországban regisztrálták (az egy nőre jutó élveszületések száma 2,01 volt), a rangsorban pedig Írország (1,94), Svédország (1,88) és az Egyesült Királyság (1,81) következett. A termékenységi arányszámok gyakran magasabbak voltak azokban a tagállamokban, ahol a család mint egység viszonylag gyenge volt (a házasok aránya alacsony, a házasságon kívül született gyermekek száma pedig magas volt), a párok viszonylag gyakran bizonyultak instabilnak (magas volt a válási arány), a nők pedig nagy számban képviseltették magukat a munkaerőpiacon. Az EU 13 tagállamában a termékenységi arányszám egy nőre vetítve 1,50 élveszületés vagy ennél alacsonyabb volt; a legalacsonyabb arányszámot Portugáliában regisztrálták (egy nőre jutó 1,23 élveszületés).

A regionális termékenységben megfigyelhető különbségek különféle tényezőkre vezethetők vissza, többek között a népesség társadalmi-gazdasági szerkezetére (például iskolai végzettség, foglalkozási státusz, jövedelem vagy életkor), a lakóhelyre (például az infrastruktúra és a gyermekgondozási létesítmények megléte vagy a lakáspiac), illetve kulturális tényezőkre (például vallási meggyőződés és szokások, a házasságon kívüli szüléssel vagy a fogamzásgátlással kapcsolatos álláspont). A 2. szintű régiók termékenységi arányszámainak eloszlását a 4. ábra szemlélteti: hasonlóan a 3. ábrához meglehetősen homogénnek tűnik, mivel egy adott uniós tagállamon belül ritkán regisztráltak a 2014-es nemzeti átlagtól jelentősen eltérő értékeket. A kivételt ugyancsak a Ciudad Autónoma de Melilla spanyol külső régió és a Franciaországhoz tartozó tengerentúli terület Francia Guyana, Réunion, Guadeloupe és Martinique képezte; a NUTS 2. szintű régiók közül 2014-ben csak e régiók számoltak be a természetes 2,10-es reprodukciós aránynál magasabb teljes termékenységi arányszámról.

Az EFTA államok vizsgálata megerősítette, hogy a 2. szintű régiók termékenységi arányszáma következetesen a természetes reprodukciós arány alatt maradt. Ugyanez volt igaz a tagjelölt országokra (Albánia és Szerbia esetében nemzeti szintű adatok alapján), Törökország kivételével. Törökországban durva szakadék tapasztalható a nyugati régiók (viszonylag alacsony termékenységi arányszámok) és a keleti régiók (jóval magasabb arányszámok) között: például a legalacsonyabb termékenységi arányszámot (1,59 élveszületés egy nőre vetítve) Zonguldak, Karabük, Bartinban a Fekete-tenger partján, míg a legmagasabb arányszámot Şanliurfa, Diyarbakirban mérték (3,91 élveszületés egy nőre vetítve) — ez a régió regisztrálta továbbá a legmagasabb nyers születési arányszámot is Törökországban (lásd fent).

A legmagasabb termékenységi arányszámmal jellemzően francia és brit régiók rendelkeznek

Az 5. térképen nagyobb részletességgel látható ugyanez a mutató, amelyen a NUTS 3 régiók termékenységi arányszámai szerepelnek. A Franciaországhoz tartozó tengerentúli terület, Francia Guyana és a spanyol Ciudad Autónoma de Melilla kívül fekvő terület regisztrálta a legmagasabb arányszámokat 2014-ben 3,50, illetve 2,70 egy nőre jutó élveszületéssel. Ezeket követte Seine-Saint-Denis (a francia fővároshoz közel) és egy másik tengerentúli francia terület, Réunion. Összesen 34 NUTS 3. szintű régió számolt be 2,10-et meghaladó termékenységi arányszámról, melyeknek több mint fele (összesen 20) franciaországi, és több mint a negyede (9) az Egyesült Királyságban található. Hasonló képet mutat az a 186 NUTS 3. szintű régió, ahol a termékenységi arányszám 1,90 vagy magasabb (az 5. térképen a legsötétebb narancsszín jelöli): amint látható, e régiók valamivel több mint háromnegyede Franciaországban vagy az Egyesült Királyságban fekszik, míg ugyanezen területek a nyolc ír régióból hatot, valamint a 21 svéd régióból 10-et foglalnak magukban.

KÖZÉPPONTBAN A RÉGIÓK

Douro, Portugália

A világ fejlett részein az egy nőre jutó 2,10 élveszületés az a teljes termékenységi arányszám, amely megfelel a természetes reprodukciós aránynak, vagyis annak a szintnek, amelyen a népesség mérete ki- és bevándorlás nélkül hosszú távon stabil maradna. Az uniós régiókban a termékenységi arányszám általában véve jóval alacsonyabb volt: például Douro egyike annak a négy NUTS 3. szintű portugál régiónak, ahol a 2014-ben regisztrált termékenységi arányszám kevesebb mint 1,0 élveszületés volt egy nőre vetítve.

©: Aires Almeida

Ezzel szemben a legalacsonyabb (1,35 alatti) termékenységi arányszámokat a következő területeken regisztrálták: főként Németországban, valamint a keleti és déli tagállamokban, különösen Cipruson (amelyet a jelen elemzési szinten egyetlen régióként veszünk figyelembe), Portugáliában (25 régióból 22-ben), Spanyolországban (59 régióból 37-ben), Szlovákiában (nyolcból öt régióban) és Lengyelországban (72 régióból 42-ben) és kisebb mértékben Görögországban és Olaszországban.

2014-ben az EFTA tagállamok egyetlen 3. szintű régiója sem számolt be 2,10-nél magasabb termékenységi arányszámról, azonban négy norvég régió, egy svájci régió és egy izlandi régió jelentett 1,90-nél magasabb termékenységi arányszámot, közülük az izlandi Landsbyggð régió a legmagasabb értéket (2,03-at).

A tagjelölt országokat tekintve (Albánia és Szerbia esetében csak nemzeti szintű adatok állnak rendelkezésre) Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nyolc régiója közül háromból jelentettek 1,35-nél alacsonyabb termékenységi arányszámot. A fentiekkel ellentétben 29 török régió akadt, ahol a termékenységi arányszám meghaladta a 2,10-et, és további 13, ahol 1,90-et vagy azt meghaladó értéket regisztráltak. 2014 két legmagasabb arányszámát a nyugat-törökországi Şanliurfa (4,52) és Sirnak (4,22) régiókból jelentették. Jelentős különbség van e két régió viszonylag magas termékenységi arányszáma és a legtöbb nyugat-törökországi régió termékenységi arányszáma között, ahol a termékenységi arányszámok általában véve az egy nőre jutó 1,5–1,9 élveszületés közötti tartományba estek (nagyobb összhangban az EU egészében regisztrált arányszámokkal).

Halálozási arányszámok

Az EU-28 egészét tekintve a halálozások száma 4,94 millió volt 2014-ben, vagyis 2013-hoz képest 1,1%-kal csökkent. Az EU-28 nyers halálozási arányszáma 1 000 lakosra vetítve 9,7 halálozás volt 2014-ben; a legmagasabb értékeket Bulgáriában (15,1), Lettországban (14,3) és Litvániában (13,7), a legalacsonyabbat, 1 000 lakosra vetített 8,0 halálozást pedig Máltán, Luxemburgban, Írországban és Cipruson mérték.

A nyers halálozási arányszám általában véve a népesség szerkezetét (az idősek nagyobb valószínűséggel hunynak el), valamint egy meghatározott betegség elkapásának vagy a külső ok általi halálnak a valószínűségét tükrözi; felhívjuk a figyelmét, hogy egyes halálokokkal — a keringési rendszer megbetegedéseivel és a daganatos megbetegedésekkel — kapcsolatos regionális statisztikákról további információkkal szolgál az egészségügyről szóló szócikk.

Az 5. ábra a halálozási arányszám 2. szintű régiók közötti alakulását mutatja be. Ez összevethető a 3. ábrával, amely hasonlóképpen mutatja be a nyers születési arányszámot, és látható, hogy általában véve a nyers halálozási arányszám a régiók között nagyobb eltérést mutatott a nyers születési arányszámnál. A Cseh Köztársaság regisztrálta a leginkább homogén halálozási arányszámokat régiói körében, míg Spanyolországban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban jóval nagyobb szórás volt tapasztalható; a török régiókban is viszonylag heterogén volt a halálozási arányszám. A nyers halálozási arányszám a fővárosi régiókban a nemzeti átlag alatt maradt közel az összes, több régióból álló tagállamban: ez alól csak Horvátország, Lengyelország és Szlovénia a kivétel; Svájcban ugyanez volt a helyzet.

2014-ben az Európai Unióban négy bolgár régióban regisztrálták a legmagasabb nyers halálozási arányszámokat, melyek 1 000 lakosra vetítve 14,5 és 19,8 közé estek. A legmagasabb nyers halálozási arányszámmal az északi Severozapaden régió rendelkezett, amelyhez a legrövidebb várható élettartam is párosult. A legalacsonyabb nyers halálozási arányszámot a Franciaországhoz tartozó tengerentúli régió, Francia Guyana regisztrálta 1 000 lakosra vetítve 3,1 halálozással; ugyanilyen alacsony halálozási arányszámot jelentettek a török Mardin, Batman, Sirnak, Siirt régióból is. További alacsony halálozási arányszámmal rendelkező uniós régiók közé tartozott még Kelet-Belső-London (4,3) és Nyugat-Belső-London (4,7). Számos más fővárosi régió is alacsony nyers halálozási arányszámmal rendelkezett, például a Franciaországban, Írországban, Spanyolországban, Luxemburgban (amelyet a jelen elemzési szinten egyetlen régióként veszünk figyelembe), Svédországban és Finnországban találhatók.

Csecsemőhalandóság

Az utóbbi években az EU egész területén tapasztalható jelentősen megnövekedett várható élettartam nem csupán annak köszönhető, hogy az emberek egyre hosszabb életet élnek, hanem szerepet játszhat a csecsemőhalandósági arányszám csökkenése is. 2014-ben az EU-28 tagállamokban mintegy 19 100 gyermek hunyt el az egyéves kor elérése előtt. Ez 1 000 élveszületésre vetítve 3,7-es csecsemőhalandósági arányszámot jelentett, szemben az egy évtizede regisztrált 5,3-mal és a fél évszázaddal ezelőtti 32,8-as értékkel.

Az 6. ábra a NUTS 2. szintű régiókban 2014-ben regisztrált csecsemőhalandósági arányszámok tartományát szemlélteti. Azon uniós tagállamok között, amelyekben kifejezetten heterogén regionális csecsemőhalandósági arányszámokat jelentettek, megtalálható Szlovákia, Finnország, Franciaország és Ausztria; a Finnországban tapasztalt viszonylag magas heterogenitás annak a körülménynek tudható be, hogy a szigeten fekvő Åland régióban egyetlen egy évnél fiatalabb gyermek sem vesztette életét (ezért a csecsemőhalandósági arányszám 0,0 volt). Az uniós régiók körében a legalacsonyabb arányszám — Ålandtól eltekintve — 0,7 volt a nyugat-ausztriai Vorarlberg régióban. Ellenben három kelet-európai régióban is regisztráltak 1 000 élveszületésre vetítve legalább 10,0 halálesetet: Sud-Estben (Románia), Yugoiztochenben (Bulgária) és Východné Slovenskóban (Szlovákia). Az egynél több régióval rendelkező tagállamok közül ötben regisztráltak fővárosi régióikban a nemzeti átlagot meghaladó csecsemőhalandósági arányszámot: Horvátországban, Portugáliában, Spanyolországban, Hollandiában és Ausztriában; hasonló volt a helyzet Norvégiában is.

Az EFTA államok közül a csecsemőhalandósági arányszám Izlandon, Liechtensteinben és mind a hét 2. szintű norvég régióban az EU-28 átlaga alatt maradt. Svájc átlagosan valamivel magasabb csecsemőhalandósági arányszámot jelentett, azonban Région lémanique, Espace Mittelland és Ticino régiókban szintén az EU-28 átlaga alatti arányszámokat regisztráltak.

Magasabb csecsemőhalandósági arányszámokat regisztráltak a tagjelölt országokban (Albánia és Szerbia esetében nemzeti szintű adatok állnak rendelkezésre); a tartomány alsó határán 1 000 élveszületésre vetítve 4,9 halálesettel Montenegró (amelyet a jelen elemzési szinten egyetlen régióként veszünk figyelembe) áll, míg a felső határon 1 000 élveszületésre vetítve 11,1 halálesettel Törökország foglal helyet. Törökországban a regionális csecsemőhalandósági arányszámok széles skálán mozogtak: az 1 000 élveszületésre vetített 7,0 halálesettől, amelyet Ankara fővárosi régiójában regisztráltak, egészen az 1 000 élveszületésre jutó 16,9 halálesetig, amelyet a déli, Gaziantep, Adiyaman, Kilis régióban jegyeztek.

Adatforrások és adatok rendelkezésre állása

Az Eurostat széles körű regionális demográfiai statisztikákat készít: ezek többek között a népességszámra, valamint a népesség számát, összetételét és sajátosságait befolyásoló demográfiai eseményekre vonatkozó adatokat is tartalmazzák. Ezeket számos fontos társadalmi-gazdasági szakpolitikai területen lehet felhasználni különféle tervezési, nyomon követési és értékelési eljárások során, például az alábbi célokra:

a lakosság elöregedésének, illetve az elöregedés fenntarthatóságra és jólétre gyakorolt hatásainak elemzése;
a demográfiai változás gazdasági hatásainak értékelése;
egy főre vetített arányszámok és mutatók — például az egy főre eső regionális GDP — kiszámítása, amelyek felhasználhatók a strukturális alapokból nyújtott támogatások gazdaságilag kevésbé fejlett régióknak való odaítéléséhez;
migrációs és menekültügyi rendszerek kialakítása és nyomon követése.

A népességstatisztikák gyűjtésének jogalapját az európai demográfiai statisztikákról szóló 1260/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint az azt végrehajtó 205/2014/EU rendelet határozza meg. A migrációra és a nemzetközi védelemre vonatkozó közösségi statisztikákról a 862/2007/EK európai parlamenti rendelet, valamint az azt végrehajtó 351/2010/EU rendelet rendelkezik.

További információk a [1] linken, az Eurostat honlapján, a vonatkozó tematikus fejezetekben olvashatók.

A népesség változására és összetételére vonatkozó statisztikákat egyre nagyobb mértékben használják fel a szakpolitikák kidolgozásához és a demográfiai viselkedés politikai, gazdasági, társadalmi vagy kulturális kontextusban történő figyelemmel kíséréséhez. Az Európai Parlament által elfogadott, a demográfiai változásokról és az EU jövőbeli kohéziós politikájára gyakorolt hatásaikról szóló állásfoglalás (2013/C 153 E/02) hangsúlyozza, hogy a regionális demográfiai változásokat statisztikai módszerekkel mérni kell, és leszögezi, hogy a demográfiai változásokat horizontális célként kell integrálni a jövőbeni kohéziós politikába.

NUTS

A jelen szócikk adatai kizárólag a NUTS 2013. évi verzióján alapulnak.

A mutatók meghatározása

A születéskor várható élettartam azt az átlagos életkort fejezi ki években, amelynek elérésére egy újszülött gyermek számíthat abban az esetben, ha egész élete folyamán az aktuális halálozási feltételek érvényesülnek.

A népességváltozás a népesség egy adott időszak (például egy naptári év) végén és elején mért számának a különbsége. A pozitív népességváltozás a népesség növekedését jelenti, a negatív népességváltozás pedig a népességfogyást. A népességváltozás két elemből áll.

Az egyik a természetes népességváltozás, amely az élveszületések és a halálozások számának a különbsége. Pozitív természetes népességváltozás, más szóval természetes növekedés esetén az élveszületések száma meghaladja a halálozások számát. Negatív természetes népességváltozás, vagyis természetes fogyás esetén az élveszületések száma nem éri el a halálozások számát.
A statisztikai kiigazítással számított nettó migráció a teljes népességváltozás és a természetes népességváltozás különbsége; tehát a nettó migrációra vonatkozó statisztikákra az egyenlet mindkét elemének, különösen a népességváltozásnak a statisztikai pontatlansága hatást gyakorol. A nettó migráció a statisztikai kiigazítással együtt a bevándorlás és a kivándorlás különbsége mellett tartalmazhatja a népességi adatok két egymást követő év január 1-je közötti azon változásait is, amelyek nem a születésszámnak, a halálozások számának, a bevándorlásnak vagy a kivándorlásnak tudhatók be.

A változás nyers arányszámait a teljes népességváltozásra, a természetes népességváltozásra és (statisztikai kiigazítással) a nettó migrációra vonatkozóan számítják ki. A változás adott évre vonatkozó szintjét minden esetben az adott terület ugyanazon évben mért átlagos népességéhez viszonyítják, ezt az arányt pedig 1 000 lakosra vetítve fejezik ki.

Az alapvető demográfiai eseményekre (születésekre és halálozásokra) vonatkozó nyers arányszám definíció szerint a demográfiai események számának az adott régió ugyanazon évben mért átlagos népességéhez viszonyított, 1 000 lakosra vetítve kifejezett aránya.

A teljes termékenységi arányszám azt az átlagos gyermekszámot fejezi ki, amely élettartama alatt egy nőre jutna abban az esetben, ha a szülőképes korban mindvégig az adott évre számított korspecifikus termékenységi arányszámnak megfelelő számú gyermeket hozna világra.

A csecsemőhalandósági arányszám az első életévüket be nem töltött gyermekek halálozási számának a referenciaévben, ugyanabban a régióban regisztrált élveszületések számához viszonyított aránya, amelyet 1 000 élveszületésre vetítve fejeznek ki.

Háttér

Az elkövetkező évtizedekben valószínűleg fontos szerepet fognak játszani az Unióban a demográfiai változások, mivel a jövőbeli népességi tendenciákra vonatkozó modellek túlnyomó többsége szerint az alacsony termékenységi szint és az egyre hosszabb várható élettartam miatt az EU népessége tovább fog öregedni.

Bár a migráció fontos szerepet játszik az uniós tagállamok népességdinamikájában, nem valószínű, hogy a migráció önmagában meg tudná fordítani a számos uniós tagállamban tapasztalt jelenlegi tendenciát, a népesség elöregedését.

A népesség elöregedésével összefüggő társadalmi és gazdasági következmények valószínűleg nagy horderejűek lesznek Európa számára mind nemzeti, mind regionális szinten. Az alacsony termékenységi arányszámok miatt például csökkenni fog az oktatásban részt vevő diákok száma, kevesebb munkaképes korú személynek kell majd eltartania a népesség fennmaradó részét, és magasabb lesz az idősek aránya (akiknek adott esetben kiegészítő infrastruktúrára, egészségügyi szolgáltatásokra és az igényeikhez igazított lakhatásra lesz szükségük). Ezektől a népesség szerkezetében bekövetkező változásoktól függhet továbbá, hogy a kormányok növelni tudják-e adóbevételeiket, egyensúlyba tudják-e hozni államháztartásukat, illetve megfelelő nyugdíjat és egészségügyi szolgáltatásokat tudnak-e biztosítani.

A legnagyobb demográfiai kihívásokkal várhatóan a peremvidékek, a vidéki régiók és a korábbi iparvidékek szembesülnek majd, ahol a lakosság száma valószínűleg csökkenni fog. A demográfiai változások területi dimenzióját elsősorban a következő szempontok szerint lehet elemezni:

kelet kontra nyugat: számos 2004 óta csatlakozott uniós tagállam esetében még mindig nem zárult le a felzárkózási folyamat;
észak kontra dél: gyakran jelentős különbségek tapasztalhatók a mediterrán régiók és az Unió északi, illetve nyugati részén található, hűvösebb régiók között;
város kontra vidék: a legtöbb városi régióban továbbra is nő a lakosság létszáma, ezzel szemben csökken az életvitelszerűen a vidéki térségekben élők száma;
fővárosi régiók: a fővárosok és bizonyos esetekben az azokat körülvevő régiók (például az EU két globális világvárosa, Párizs és London környéke) a jobb munkalehetőségek miatt szívó hatást gyakorolnak a lakosságra;
egy-egy országon belül a régiók között tapasztalt különbségek: ezek potenciálisan befolyásolhatják a régiók versenyképességét és kohézióját; ez a helyzet például Németország és Törökország esetében (a keleti és a nyugati régiók tekintetében), illetve Franciaországban, Olaszországban és az Egyesült Királyságban (az északi és a déli régiói tekintetében).

Szakpolitikai tervezés

A jövőben várható demográfiai változások miatt aggódó szakpolitikusok nem meglepő módon egy sor területen igyekeznek választ adni a felmerülő problémákra. Az Európai Bizottság „Európa demográfiai jövője — Kovácsoljunk lehetőséget a kihívásból!” című közleményében (COM(2006) 571 végleges) öt kulcsfontosságú szakpolitikai válaszlépést emelt ki:

a demográfiai megújulás előmozdítása érdekében a családok körülményeinek javítása, valamint a munka és a családi élet összeegyeztetésének megkönnyítése;
a foglalkoztatás előmozdítása új munkahelyek teremtése és a munkában eltöltött élet színvonalának javítása révén;
egy termelékenyebb és dinamikusabb EU érdekében a termelékenység és a gazdasági teljesítmény növelése az oktatásba és a kutatásba való beruházás révén;
a bevándorlók befogadása és integrálása az Unióba;
az államháztartás fenntarthatóságának biztosítása a megfelelő nyugdíjak, szociális védelem, egészségügyi ellátás és tartós ápolás-gondozás garantálása érdekében.

Európa 2020

A fentieken túlmenően az Európa 2020 stratégia hét kiemelt kezdeményezése is foglalkozik a demográfiai kihívásokkal és különösen az elöregedés problémájával. Az Innovatív Unió kiemelt kezdeményezés lehetőséget biztosít arra, hogy a különböző területi szinteken a köz- és magánszereplők összefogásával lehessen fellépni egy sor kihívással szemben; 2011-ben pedig életre hívták a tevékeny és egészséges időskor témájára vonatkozó európai innovációs partnerséget, amelynek célja az európaiak egészségben töltött átlagos élettartamának két évvel való meghosszabbítása 2020-ig. Egy másik kiemelt kezdeményezés, a digitális menetrend, az idősek digitális jártasságát és elérhetőségét kívánja fejleszteni, míg az új készségek és munkahelyek menetrendje az egész életen át tartó tanulás és az egészséges és tevékeny időskor előmozdítása révén törekszik a munkában töltött évek számának növelésére. Végezetül a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni európai platform a szociális védelmi és nyugdíjrendszerek megfelelőségével és fenntarthatóságával foglalkozik, és hangsúlyozza annak szükségességét, hogy az idősek megfelelő jövedelemtámogatásban és egészségügyi ellátásban részesüljenek.

Migráció

Az Európai Bizottság 2015 májusában közzétett európai migrációs stratégiája vázolja a Földközi-tenger túlsó oldaláról érkező migránsok és menedékkérők beáramlása kapcsán teendő közvetlen lépéseket, és egy sor szakpolitikai opciót kínál az Unióba irányuló migráció hosszú távú kezelésére. A stratégia elismeri ugyan, hogy reagálni kell a humanitárius kihívásokra, mindamellett — a menedékkéréshez való jog fenntartása mellett — elsősorban arra törekszik, hogy nagyobb arányban kerüljön sor az illegális bevándorlók visszaküldésére.

A stratégia négy fellépési szintet határoz meg az uniós migrációs politika tekintetében:

új legális migrációs politika — ennek keretében az EU a migránsok integrálását célzó politika prioritásainak újragondolása, a migrációnak a nem uniós országokkal folytatott párbeszéd és partnerségek keretében való kezelése, valamint az Unión kívülről érkező magasan képzett személyeknek kialakított kékkártyarendszer modernizálása révén továbbra is vonzó célpont maradna a migránsok számára;
az illegális bevándorlást ösztönző tényezők visszaszorítása — elsősorban a Frontex szerepének megerősítése révén, különös tekintettel a migránsok visszatérésére;
határigazgatás — a nem uniós országok támogatása határigazgatási kapacitásuk megerősítésében;
stabil közös menekültügyi politika — a közös európai menekültügyi rendszer maradéktalan és koherens végrehajtásának biztosítása érdekében.

A 2015. év nagy részét, illetve a 2016. év első negyedévét érintő menekültügyi válság eredményeként az Európai Bizottság 2016 márciusában bejelentette egy sürgősségi segélynyújtási eszköz Unión belüli létrehozására vonatkozó javaslatait. A tervezet költségvetése mintegy 700 millió euró, amelyet a humanitárius válság elhárítására fordítanak (egy hároméves időszak alatt), és segítik a gyorsabb élelmiszer-elosztást, illetve tartózkodási helyek és egészségügyi ellátás kialakítását az EU-ba érkező menekültek szükségletei szerint.

Lásd még

Population and population change statistics (angolul)
Population statistics introduced (angolul)
Population structure and ageing (angolul)

Az Eurostat további információi

Regional demographic statistics (t_reg_dem)

Population (t_demo_pop) (angolul), lásd:

Crude rates of population change by NUTS 2 region (tgs00099)

Population on 1 January by NUTS 2 region (tgs00096)

Adatbázis

Regional statistics by NUTS classification (reg) (angolul), lásd:

Regional demographic statistics (reg_dem)

Population and area (reg_dempoar)

Fertility (reg_demfer)

Mortality (reg_demmor)

Population (demo_pop) (angolul), lásd:

Regional data (demopreg)

Tematikus anyagok

Population (Demography, Migration and Projections) (angolul)
Regions (angolul)

Módszertan/metaadatok

Population (angolul) (ESMS metaadatfájl — demo_pop_esms)

A táblázatok, ábrák és térképek forrásadatai (MS Excel)

Population at regional level (angolul)

Külső hivatkozások

Európai Bizottság — Foglalkoztatás, társadalmi ügyek & és társadalmi befogadás — Demográfiai elemzés

[[Category:Archive|Population statistics at regional level/hu]